Search
  • Judit

Út a gyerekkori akváriumtól a tengerbiológus képzésig


Fehér Dórit az idei NatGeo májusi számából ismertük meg, és kértük fel egy interjúra. Tengerbiológusnak készülni egy olyan országból, ahol nincs tenger…nos, ezt a kalandot kevesen vállalják. Dóri az interjúban beszél arról, milyen út vezetett számára a skóciai egyetemig, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie azért, hogy azt tanulhassa és később majd abból élhessen, ami az igazi szenvedélye, és végül arról is, mit gondol a bálnalesekről, a természetvédelemmel kapcsolatos edukációról.


Ismerd meg te is Dórit és nem mindennapi történetét!

Terepgyakorlaton Cromartyban (UK) - Delfin megfigyelés (Fehér Dóri a kép jobb szélén)

- Bemutatnád magad egy pár szóban, Dóri? Hogyan lett belőled tengerbiológus?


- Skóciában végeztem tengerbiológia szakon 2020-ban. Éppen hogy befejeztem, és gyakorlatilag menekülni kellett az országból a vírus miatt…nagy szívfájdalmam, hogy emiatt nem volt diplomaosztóm, elmaradt a szokásos ünneplés. Azért mentem oda, mert annak idején, amikor én jelentkeztem (a Brexit előtt – a szerk.), még ingyenes volt a képzés. Olyan egyetemet találni, ahol angolul van a tengerbiológus képzés, nem kerül pénzbe, és nincsen annyira messze, nem egyszerű… Én is néztem több képzést; néztem Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, de általában az adott ország saját nyelvén zajlik a képzés, ami azért megnehezíti a dolgokat, ha az ember nem odaszületik, nem beszéli a nyelvet olyan szinten, hogy egyetemre járjon. Én jól beszélek angolul, Skóciában ennek ellenére így is kihívás volt az első pár hónap. Szerencsére az anyanyelvi közeg segítségével nagyon hamar belerázódtam.


Az egyetem előtt a Szent László Gimnáziumba jártam, biológia-kémia szakra. Erős alapképzést kaptunk, de az elvárás a magolva tanulás volt. Ha azt mondták, hogy nyissam ki a könyvet, és mondjam el, hogy ezen és ezen az oldalon mi van, el tudtam mondani.


Majd kimentem Skóciába, be akartam menni az első vizsgára, és semmit nem kérdeztek az anyagból… A vizsgán feladatok voltak, amelyek megoldásához használnom kellett az adott tudást. Ez nekem óriási váltás volt. Eleinte nagyon nehéz volt, de az egyetem erre is megtanított. Talán az lenne az ideális, ha a magolás és az alkalmazott tudás között sikerülne az arany középutat megtalálni, mert mindkettő elég szélsőséges. Végül a fejemben a tudás úgy állt össze tökéletes rendszerré, hogy otthon tényleg minden adatot megtanultam, majd kimentem az egyetemre, ahol meg megtanultam gondolkozni.


- Mennyi idő volt szerinted, amíg erre átállt a gondolkodásod?


- Legalább egy év biztosan. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem tudtam, hogyan készüljek, mert az a rutin dolgozott bennem, hogy leülök és bemagolom. De amikor kijöttek a vizsgakérdések, már tudtam, hogy ez itt nem lesz elég. Teljesen más volt. Egy év biztosan kellett, és nem csak nekem. Voltak még, akik nem így tanultak középiskolában, jellemzően a déliek: olaszok, spanyolok.


- Hányféle nemzetiség volt az évfolyamotokon?


- Nagyon sok. Legtöbben az EU országaiból és Kanadából érkeztek.


- Magyarországról volt még rajtad kívül valaki?


- Volt, igen. Talán még két lány volt rajtam kívül. Közülük csak az egyik volt az én szakomon, a másik zoológiát csinált, de nagyon sok óránk közös volt. A tengerbiológus szakon nagyon sok olyan kötelező tantárgy van, ami ugyanaz, mint bármelyik biológus szakon, csak pluszban még van egy-két kötelező, ami csak a tiéd, pl. halgazdálkodás.


- Hasonlóan működik Skóciában az egyetem, mint itthon? Van egy kötelező kreditszám, amit muszáj megszerezni, és mellette vannak szabadon és kötelezően választható tárgyak?


- Igen, ugyanez, bár amikor elmeséltem a gimis osztálytársaimnak, hogy Skóciában hogy néz ki az órarendem, akkor mindenki úgy gondolta, hogy hozzájuk képest mi alig tanulunk. Nekünk egy évben hat-hét különböző tárgyunk volt, ami elsőre talán nem sok, viszont minden tárgy úgy épül fel, hogy tárgyanként minden héten van heti négy előadás, heti négy gyakorlat, és heti két terepmunka. Igazából bent vagyok az egyetemen reggel 8-tól este 6-ig. Hiába van kevés tantárgy, az kitölti teljesen az időt. Máshogy épül fel.


- Hogy zajlott a felvételi? Kellett valami különlegeset tudni?


- Amikor én jelentkeztem, akkor egy olyan brit oldalra, mint a felvi.hu, fel kellett tölteni az érettségi eredményeimet és egy motivációs levelet arról, hogy miért ezt a szakot és ezt az egyetemet szeretném választani. Az érettségi után kapsz visszajelzést. Vagy küldenek egy ajánlatot, vagy elutasítanak, vagy mondjuk azt mondják, hogy az összes érettségidnek ötösnek kell lennie, akkor tudnak felvenni. Az ajánlatból általában már lehet tudni, hogy mik az esélyeid a felvételre. Én szinte biztos voltam benne, hogy fel fognak venni, mert tudtam, hogy amit kérnek, azt meg fogom tudni csinálni. Nem volt annyira stresszes, mint mondjuk a ponthatárok itthon…hogy hiába csinálsz 3 emelt érettségit és mindened ötös, lehet, hogy változik a ponthatár, és mégsem kerülsz be. Kint meg ha megcsinálod, amit mondtak, akkor tuti, hogy felvesznek.


- Az érettségidet elfogadták? Magyar érettségivel tudtál jelentkezni?


- Igen, minden gond nélkül. Amikor jelentkeztem, akkor ki kellett választani, hogy melyik országból érkezem, és rögtön meg is jelent egy kis jelzés, hogy akkor az A=az ötössel. Így konvertálták át maguknak a magyar érettségit. Ezen kívül még nyelvvizsga kellett, más nem. Ahova én jártam, ott elég volt a középfokú, de a legtöbb egyetem felsőfokút kért.


- Szükség volt nemzetközi nyelvvizsgára is?


- Igen. A britek általában kérnek IELTS-t, ami nem lehet 2 évnél régebbi.


- Az itthoni egyetemek közül jelentkeztél valahová komolyan, vagy ez csak biztonsági megoldás volt?


- Biztonsági volt, mert mindig az volt bennem, hogy itthon nincs tengerbiológia szak, és én már kiskorom óta tengerbiológus szerettem volna lenni. Itthon biológiát jelöltem meg az ELTE-n, illetve gyakorlatilag Budapesten belül minden létező bioszt bejelöltem, fel is vettek szerencsére mindenhova. De ha nem vettek volna fel Skóciába, akkor is inkább még vártam volna egy évet, és újra megpróbáltam volna. Nem azért, mert az oktatás itthon rosszabb lenne, csak minek kezdjek el valamit, ha nem azzal szeretnék foglalkozni.



Delfinek Cromarty közelében (UK)

- Honnan jön ez a mélyen gyökerező elköteleződésed a tengerbiológia irányába?


- Érdekes, mert ezt egy másik interjúban is megkérdezték tőlem, és nem tudtam rá akkor sem konkrét választ adni. Anyukámmal beszélgettem erről később, és ő mondta, hogy szerinte azért, mert kiskorom óta van akváriumom, és mindig annak a búgására aludtam el, azt bámultam. Aztán éves bérletünk volt az Állatkertbe, szinte minden nap mentünk, így az nem volt kérdés, hogy valamiképpen állatokkal fogok foglalkozni. Állatorvos nem szerettem volna lenni, mert nem tudnám elviselni, hogy megszúrjak egy állatot egy injekciós tűvel. Gyerekkoromban nagyon sok ismeretterjesztő könyvet kaptam anyukámtól, és amikor ezeket nézegettem, akkor anyukámnak és nekem is feltűnt, hogy a tengeres rész érdekelt a könyvekben a legjobban. Egy idő után már csak a tengerrel kapcsolatos könyveket választotta ki nekem. Végül általános iskolában találkoztam azzal, hogy létezik olyan szakma, hogy tengerbiológus. Ekkor már annyira eltökélt voltam, hogy már úgy felvételiztem a Szent Lászlóba, biosz-kémia szakra, hogy tudtam, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy később aztán felvegyenek az egyetemre.


- Amikor ezeket a felvételiket írtad, akkor mi lebegett a lelki szemed előtt? Ki vagy te? Mit csinálsz tengerbiológusként?


- Úgy képzeltem, hogy egy hajón vagyok, aztán beugrom a vízbe és ott kutatok…aztán nyilván rájöttem, hogy nem teljesen ez a tengerbiológia meg a tengerbiológus lét. Van, aki nagyon szerencsés, és tényleg ezt csinálja, de azért az a tengerbiológusok 2-3%-a, nem több. Skóciában a tengerbiológia inkább a halgazdálkodásról szól. Arról, hogy hogyan lehet ez fenntartható és hogy lehet jól bánni az állatokkal. De amikor elképzeltem magam tengerbiológusként, a korallzátonyoknál, cetcápák között láttam magamat…egyszer, legalább egy kutatás erejéig mindenképpen szeretnék majd ezzel is foglalkozni – ez az álmom. De addig is bármit, ami tengerbiológiához kapcsolódik, nagyon szívesen csinálok.



A tengerbiológusi munka nem csak abból áll, hogy hajózunk a vakítóan kék tengeren

- Szóval cetcápák, korallzátonyok, szép fehér hajó, kicsit vizes test, lobog a szélben a haj…ez ismerős kép! A hajózás, a tenger közelsége szerintem egy nagyon erős életszeretetet és természetszeretetet is közvetít. Tényleg, hogy állsz a tengeribetegséggel?


- Én nagyon tengeribeteg vagyok. Be kellett magam gyógyszereznem mindig, ha kimentünk terepgyakorlaton vízre, és úgy nincs baj. De ha anélkül megyek, akkor baj van. Búvárokkal beszélgettem erről – nekem is van búvárvizsgám -, kérdeztem őket, hogy ők tényleg sosem lesznek rosszul? Azt válaszolták, hogy ha nagyon viharos a tenger, akkor van, hogy velük is megtörténik, de hozzá lehet szokni. Azóta én is ezzel vígasztalom magam, hogy majd egyszer hozzászokom…


- Visszatérve a képzésre: most, hogy már van diplomád, mik a konkrét céljaid a következő 5 évre?


- Most csinálom a mesterképzésemet a CEU-n Bécsben. Ez környezettudomány, illetve hozzájön a politika és management rész. Felmerült, hogy tengerbiológus mesterképzésre menjek, hiszen az volt az álmom. De a mesterképzés tárgyai nagy átfedést mutattak az alapképzéssel – mások elbeszéléséből tudom, hogy néha még a vizsgakérdések is ugyanazok -, így elvetettem. Fontos szempont volt az is, hogy a mesterképzés már pénzbe kerül, és a CEU-n van ösztöndíjam. De például a brit mesterképzés nekem megfizethetetlen. Nagyon-nagyon drágák. A klasszikus karrier ebben a szakmában is úgy néz ki, hogy az alapképzés után mester diploma, aztán PHD, és csak aztán kezdhetsz el úgy igazából kutatni. Ebből a szempontból örülök nagyon, hogy CEU-ra jöttem, mert itt tényleg megtanultam a politikai, a menedzsment részét és most a szakdolgozatomat az ENSZ egyik algás projektjével kapcsolatban írom a Földközi-tengerről. Ebben a munkában kevesebb a terepi rész, itt inkább mindenféle törvénykezést nézünk át, összehasonlítjuk a biológia, a tudomány és a környezetpolitika szempontjait, és javaslatot teszünk egy mindenki által elfogadható megoldásra. Ebből is meg lehet élni, de az álmom még mindig az, hogy én egy hajón kutassak. A legjobb az lenne, ha a két területet egyszerre tudnám vinni. A CEU-ban egy éves volt ez a mesterképzés, úgyhogy a diploma után álláskereső leszek majd.


- Azt hittem, két év a mesterképzés.


- Nem, ez csak egy év, mert Skóciában az alapképzés négyéves, nekem ott van eggyel több, ezért itt eggyel kevesebb, úgy jön ki. Ezen a szakon most végzek nyáron, utána igyekszem elhelyezkedni a tudományban. A távlati célok között pedig szerepel a PhD.


- Ezt itthon tervezed?


- Igazából bárhol jó lehet, ahol kapok ösztöndíjat.


- Akár távoli országokba is elmennél, Európán kívül is?


- Igen. Szívesebben maradnék Európában meg a Földközi-tengerben így első körben, amiatt, mert az van hozzánk közel és azt érzem úgy magaménak, de ha arról van szó, hogy máshol van jó lehetőség, akkor én szívesen megyek máshova is, igen.


- Mik a kilátások? Biztos nézegetted már, hogy milyen lehetőségek körvonalazódnak.


- Nézegettem, igen. Nagyon érdekelnek a tengeri nemzeti parkok, és úgy tudom, a Földközi-tengerben azok nem túl jól működnek. Nagyon sok van belőlük, viszont a legtöbb csak papíron létezik. Úgy is hívják őket, hogy papírparkok…Nagyon sokat létrehoztak, mert azt mondta az Európai Unió, hogy ennyinek lennie kell, de semmi nem történik ott. A leginkább a környezetvédelmi részre fókuszálnék szívesen.


- Olyan tengeri nemzeti parkokra gondolsz, mint a Pelagos, amiben mi is hajózunk?


- Igen. Egy riportban olvastam nemrég, hogy a Földközi tenger nemzeti parkjainak mindössze a 0,2%-a működik ténylegesen, és ez azért elég szomorú. Ez nem feltétlenül az országok hibája, mert ezeknek a nemzeti parkoknak a működtetése nagyon komplex dolog, és az országok ehhez nemigen kapnak segítséget.



Létezik ennél kisebb tengeri csillag?

- Ha majd nagymama leszel, és visszatekintesz az életedre, szerinted mi lenne az a dolog, amire azt mondanád, hogy büszke vagy, mert ezzel hozzájárultál a világ jobbá tételéhez?


- Szeretnék valami olyasmit létrehozni, ami valóban működik, hasznos embereknek és állatoknak egyaránt, és nem csak papíron létezik. A szakdolgozatom kapcsán sok ENSZ-es dokumentumot olvasok, és megmosolyogtat, amikor azt látom leírva, hogy az a cél 2050-re, hogy békében éljenek az állatok és az emberek. Ha ezt egy középiskolás vagy egy általános iskolás leírja, az oké…én a magasztos célok helyett inkább a konkrét tettekben hiszek. Csináljunk olyat, ami tényleg hasznos, és tűzzünk ki olyan célokat, ami tényleg segíteni fog. Nem mondom, hogy nincs ilyen, és nagyon sokan vannak, akik ezért küzdenek és ezért dolgoznak, de valamiért mégse működik. És ha valami olyasmit tudok csinálni, ami egy picit is segít, vagy valamilyen állatnak a száma elkezd nőni, ahol én éppen dolgozom és esetleg a kihalás szélén áll, vagy veszélyeztetett…szóval ha elkezd nőni a számuk az én kutatásaim miatt, akkor én nagyon boldog leszek.

Egy kicsit most belegondoltam, mi olyat csináltam eddig, amire már most büszke vagyok, és eszembe jutott valami, ami nagyon hasonló ahhoz, amit ti csináltok. Skóciában, még az egyetemen néhány társammal játékos foglalkozásokat szerveztünk a tengeri élővilággal kapcsolatban. Elmentünk helyi általános iskolákba, és megmutattuk a gyerekeknek, hogy mi az, amit láthatnak az ő tengerpartjukon, hogyan tudják ezeket az állatokat megvédeni, hogyan kérjék meg a szüleiket, hogy ne nejlon zacskóba tegyék a boltban a zöldséget, hanem vigyenek magukkal egy táskát, és abba tegyék. Elvittük őket szemetet szedni, erre is büszke vagyok. Ez tényleg nagyban hasonlít ahhoz, amit ti csináltok. Megmutatni a gyerekeknek, hogy miért fontos a környezetvédelem, mit tehetnek ők maguk az ügyért, és ezáltal elérni, hogy magukénak érezzék a dolgot.


- Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a munkáddal kapcsolatban?


- A tengerbiológus szakmában – de tudomásom szerint más tudományterületeken is – gyakori, hogy a szakmai gyakorlatok egyfajta önkéntes munka formáját öltik, és sokszor még a jelentkezőnek kell fizetnie azért, hogy ingyen dolgozhasson. Ez nagy előnyt kínál a tehetősebbeknek, hiszen azoknak az önéletrajza, akik az egyetemi évek alatt minden nyáron el tudnak jutni 2-3 ilyen pozícióba, a diploma megszerzése után sokkal értékesebb, mint a kevésbé tehetőseké. Nem könnyű, de ezzel együtt kell tudni élni, meg kell mindent ragadni, és tovább kell lépni. Arra kell koncentrálni, hogy mi az, amit tudsz csinálni, és tényleg hozzáad a tudásodhoz. Már az egyetemen is nagyon alázatosnak kell lenni, és nagyon akarni kell ahhoz, hogy csináld, mert gyakran lesz olyan alkalom, amikor azt mondod magadban, hogy könnyebb lett volna, ha inkább állatorvos leszek, akkor legalább lenne munkám….


Én elég nagy áldozatként éltem meg emellett azt is, hogy az egyetemi évek alatt alig voltam otthon, hiányzott a családom. Aztán hiába mentem Bécsbe, ami közelebb van, jött a COVID, megint nem mehettem. Ez a része is nagy kihívása ennek a szakmának, de mivel továbbra is úgy érzem, hogy ez az én utam, nincs más választásom, muszáj ezen menni tovább. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha nagyon akarod, ha képes vagy áldozatra a céljaidért, akkor lehet, hogy sok idődbe telik, de megéri.


- Mi a véleményed arról a munkáról, amit egy bálnales hajón a tengerbiológusok végeznek? Ez kevésbé kutatás, sokkal inkább edukáció, ismeretterjesztés.


- Szerintem ez egy nagyon hasznos dolog. Ezt elismerem és úgy gondolom, hogy ez tényleg edukáció, nem úgy, mint az akváriumok esetében. Amikor tényleg kimész terepre, és ott mutatod meg annak, aki szeretné látni, és nem csak megmutatod, hanem el is mondod, amit arról az adott élőlényről tudni kell, illetve betartod azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy milyen közel mehetsz az állathoz, akkor ez egy nagyon hasznos tevékenység, és egyébként én is szívesen csinálnám. Ami Görögországban a teknősfigyelő hajók körül van, hogy feljön a szerencsétlen teknős és 50 hajó van körülötte, és még a vízbe is beugranak hozzá az emberek… ezt így ebben a formában nem tudom elfogadni, ez már nem edukáció, sokkal inkább üzlet, és nem az állat tiszteletben tartásával zajlik. Igazából minden a tiszteletről szól: hogy tiszteled-e úgy a természetet amellett, hogy nyilván ez neked is egy hatalmas élmény. Szerintem ennek van helye a környezetvédelemben.


- Örülök, hogy ezt mondod, hasonlóan gondolkodunk erről. Én is azt gondolom, hogy edukáció nélkül nehéz a környezetvédelemben szemléletváltozást elérni, a saját élmény pedig mindennél erősebb. Ez azonban csak az állatok, a természet rendjének megzavarása nélkül jöhet létre. Az az olasz társaság, akikkel mi hajózunk, ezeket a szabályokat maximálisan tiszteletben tartja, és ez a projekt indulásakor a választásban is komoly szempont volt.


- Magyarként gyakran tapasztalom, hogy nem mindig értjük, hogy miért is lenne fontos a tengerek és óceánok védelme. Nincs tengerünk, nem élvezzük a javait, leginkább csak nyaralni járunk mellé. Nem értjük az összefüggéseket. Ezért is szuper ez a projekt, amit te csinálsz, Judit. Azzal, hogy átélik ezt az élményt, hogy milyen érzés egy bálnával vagy akár csak delfinekkel a saját szabad közegükben, a nyílt tengeren találkozni, elindulhat a résztvevőkben valami. Komoly kutatások bizonyítják, hogy úgy fogod tudni értékelni a környezetet, ha saját magad megtapasztalod. Az olvasás és a dokumentumfilmek sokat segítenek a figyelemfelhívásban, de semmi nem olyan erős, mint a saját élmény, a saját tapasztalat.


Fotók: Fehér Dóra

---


Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el kimutatni virtuális támogatásod a bálnák ügyével kapcsolatban a cikk alatt lévő kis szív ikon megnyomásával. Köszönjük!





1,480 views0 comments